A XXI. SZÁZAD KOMMUNIKÁCIÓJA Mobil információs társadalom
	A 21. SZÁZADI KOMMUNIKÁCIÓ ÚJ ÚTJAI Konferencia 2002. máj. 24-25. Magyar Tudományos Akadémia

Összefoglalás

A telefontól az Internetig a technológiák a történelem során átalakították a közösség fogalmának jelentését, és azt, hogy hogyan valósulnak meg a közösségek. Mi történik a közösség fogalmával akkor, amikor interperszonális és intézményes kapcsolataink nem csupán egyre "virtuálisabbak", hanem egyre "mobilabbak" is?

Úgy tûnik, mintha az egyre inkább a mobil technológiák által közvetített szociális világunkban az egyének láthatóbbakká, transzparensebbekké és mások által jobban számonkérhetõvé válnának - egyrészt a mobiltelefonok által létrehozott állandó kommunikációs összeköttetés révén, másrészt a technológia azon tulajdonsága által, hogy információt képes generálni egyénekrõl. Az Egyesült Királyságban végzett kvalitatív és etnográfiai kutatásokra alapozva, ez a cikk a mobil láthatóságnak és számonkérhetõségnek a közösségrõl alkotott fogalmunkra való hatásait tárgyalja. Amellett érvel, hogy a közösségi kapcsolatokat tekintsük olyan bizalmi hálózatoknak, amelyek kontextusban jönnek létre, s amelyekben a bizalom létrejöttének legfontosabb tényezõje a láthatóság és a tudás reciprocitása, következésképpen az ezen tudásban implikált erõviszonyok reciprocitása.
 

Bevezetés

A tanulmány elõzetes kísérlet az én és a közösség közötti viszony elemzésére és elemeire bontására a mobil technológiák révén létrejött közvetített relációk közepette. Elsõ pillantásra úgy tûnhet, hogy a mobil készülékek elég furcsa eszközök egy olyan eszmecsere elindításához, amely kialakulófélben lévõ "közösségek"-rõl szól, hiszen ezekre a technológiákra általában a kései modernitás fogyasztói társadalmainak erõsen individualizált kommunikációs eszközeiként tekintünk.

Bizonyos értelemben a mobiltelefonok valóban individualizált és perszonalizált árucikkek, amelyeket olyannyira asszociálunk az egyénnel és az egyes emberrel, hogy anyagi tulajdonságaik és információs nyomaik "személlyé", "személyi létté" válnak, illetve ezeket jelképezik a kommunikációs fogyasztásról szóló diskurzusokban, a kommunikációs fogyasztás fizikai gyakorlatában.⁽¹⁾ Az individualizációnak ezek a fizikai és diskurzív szokásai a "közösség" hagyományos szociológiai értelmezéséhez viszonyítva eltolódást implikálnak a személyi létnek kölcsönös elkötelezettség és egymásrautaltság reciprok, megtestesített és közös helyen megvalósuló relációkként való definíciójától (a személyi lét mint a közösségen belüli szociális reláció) a személyeknek a kései modern szociális relációk és árufogyasztás szervezetén belüli különálló, identitással felruházott, elidegenedett szubjektumokként való felfogása felé (a személyi lét mint individualizált egyéni lét).⁽²⁾

A többi információs technológiához hasonlóan azonban a mobil technológiák is kifejezetten kétarcúak, hiszen egyszerre a fogyasztás tárgyai és a szociális kapcsolatokat példázó, megvalósulásukat szolgáló médiumok.⁽³⁾ Perszonalizált árucikkek, ugyanakkor természetesen kommunikációs médiumok is, amelyek az egymástól távol lévõ egyének interperszonális hálózatait kötik össze. A közösség hagyományos szociológiai megközelítése szerint tehát már az a tény, hogy ezek a technológiák lehetõvé teszik, illetve ösztönzik a távolból való kommunikációt, azt implikálja, hogy az általuk összekapcsolt egyének "területen kívül vannak", térben kimozdultak azokból a "közösségekbõl", amelyeknek részei.

Mindkét jellemzés egyfajta nosztalgiát táplál az olyan társas lét és csoportok iránt, amelyek figyelmen kívül hagyják a "közösségek" határainak, jelentéseinek és megélt relációinak definiálási kísérletétõl elválaszthatatlan kétértelmûségeket. Pontosan a "közösség"-nek ezeket a hagyományosabb és problematikusabb szociológiai értelmezéseit, a "közösség"-nek az "egyén"-rõl alkotott fogalmakhoz való viszonyait szeretném itt megvizsgálni a kialakulóban lévõ mobil technológiák által implikált kommunikációs viszonyhálózatokon belüli láthatóság, számonkérhetõség, kockázat és bizalom aspektusaira összpontosítva. Ezek a hálózatok nem csak reciprok interperszonális viszonyokat foglalnak magukban, hanem olyan szervezeti és szabályozó struktúrákat is, amelyek keretein belül az interperszonális relációk elhelyezkednek.
 

Bizonytalanságok

A mobil technológiák bizonyos fajta interperszonális és szervezeti bizonytalanságokat keltenek, amelyek egyszerre kapcsolódnak olyan rokon technológiákhoz, mint a vezetékes telefon vagy az Internet, és különböznek is tõlük.

Történelmileg nézve az utóbbi technológiákat olyan technikai erõforrásokként állították be, amelyek használata a szociális relációkban arra szolgál, hogy lehetõvé tegyék a másokkal való kommunikációhoz való hozzáférést az éppen globalizált idõben és térben⁽⁴⁾, azzal szemben, amit Giddens "az idõ és a tér eltávolodásá"-nak nevez.⁽⁵⁾ Azóta számos szerzõ elmélkedett azon, hogy a számítógép által közvetített kommunikáció (computer-mediated communication - CMC) révén milyen módon alakítják újra különösképpen az Internet technológiák az én és mások közötti viszonyt. A kommunikáció mechanikus, pusztán "adó--vevõ" alapú modelljén túl az én és mások közötti viszony itt alapvetõen a jelentéssel, identitással és a kommunikatív információs terekben megélt viszonyokkal kapcsolatos kétértelmûségek köré szervezõdik. Ezeket a kétértelmûségeket a névtelenség lehetõsége generálja, annak a lehetõsége, hogy több ént és identitást hozzunk létre, továbbá az internetes kommunikáció által kínált "terek". Egyes korai, nosztalgikus látomásokban ezeket a kétértelmûségeket annak lehetõségeként dicsõítették, hogy magunk mögött hagyjuk a testünket, és "személyi létünket" kizárólag értelmünkkel építsük fel úgy, hogy az információs nyomok képlékeny, többszörözött és eltolódó éneket és relációkat hoznak létre, amelyek mentesek a közvetlen kommunikációval asszociált normáktól, rituáléktól és elõítéletektõl. Az az érvelés, hogy "az on-line létezõ valóság szociális szerkezete … nem a CMC felhasználók által használt hálózatok által, hanem bennük teremtõdik meg",⁽⁶⁾ azt a véleményt támasztja alá, miszerint a kommunikációs technológiák által közvetített valóságban a szimbolikusnak kiemelkedõ szerepe van a személyi lét és a közösség megélt relációinak létrehozásában, mely relációk nem követelik meg a megtestesített jelenlét relációiban nélkülözhetetlen hivatkozást a személyi lét "megalapozottságára".

Az információs személyi lét felépítése pusztán adatok formájában (a szimbolikus tartományában) azonban nagyon problematikus, és számos szerzõ hangsúlyozta, hogy a CMC olyan megtestesítést igényel, amit soha nem lehet megsemmisíteni, továbbá hogy az on-line és off-line ének elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva. Mégis jelentõs mértékû bizonytalanság és kétértelmûség marad a CMC relációkban, mivel az én, amely relációiban szimbolikusan és materiálisan is megalakult, "megduplázódik". Egyrészrõl az én mások szemében a "személyi lét"-nek az idõbeli interperszonális relációban való szubjektív elhelyezkedése és szereplése révén jött létre szimbolikus eszközökkel. Másrészt az én az "adat-szubjektumság"-nak az egyszerre alkotóelemként és a kapcsolat hatásaként generált információhoz viszonyított elhelyezkedése és szereplése révén is kifejezõdik. Ennek az "adat-szubjektumság"-nak a nyomai a reciprok interperszonális kapcsolaton túl is fennmaradnak. Ahogy Lyon mondja, a kommunikatív információs technológiák egyik lenyûgözõ tulajdonsága abban áll, hogy képesek rögzíteni és nyomon követni a szimbolikus elektronikus magatartás aspektusait (amivel nem azt akarom állítani, hogy ezáltal a megtestesített egyén bármilyen azonosítására kerülne sor, s nem jelenti azt sem, hogy az interperszonális kommunikációs kapcsolaton túl megmaradó adatoknak bármilyen szervezeti felhasználása az adott egyénekrõl való tudást képezné).⁽⁷⁾

A vezetékes információs és kommunikációs hálózatok teljesítményébõl eredõ kétértelmûségek és bizonytalanságok megismétlõdnek a mobil információs és kommunikációs kapcsolatok révén lehetõvé vált hálózatokban, de a jelentéssel, identitással és megélt relációkkal kapcsolatos kétértelmûségek több lényegi ponton különböznek is. Egyrészt, szervezeti értelemben, a személyi létnek a mobil technológiákban megmaradó nyomai (amelyek a forgalmi adatok, a szerzõdés szerinti szolgáltatások és az áru-kapcsolatokból keletkeznek) semmivel sem garantálják jobban az egyén identitását, mint a vezetékes hálózati technológiák. A megtestesített egyén "valósága" a szituatív cselekvés során homályban marad, mivel csak a készülék adatai képezik rutinszerû, jelentõs mértékû ellenõrzés tárgyát. Másrészt azonban a mobiltelefonon keresztül megvalósított interperszonális és kommunikatív viszonyok a technológia és a megtestesített egyén közötti kapcsolatok következtében komplikáltabbak. Ez elõször is abból ered, hogy a mobiltelefon protetikus készülék, amely a test erõsebb materiális (és szimbolikus) nyomait viseli magán, mint amilyen a hang és a beszéd, és magában foglalja a testet mint komplikáló tényezõt, továbbá annak a térhez való relációját minden kommunikatív interakcióban. Igaz, hogy érzékelhetõek azok a helyszínek, amelyeken keresztül az Internet kapcsolat történik, jelentõségük mégsem terjed ki magára a kommunikációs térre. A mobil technológiáknál a kapcsolat helyszíne áthelyezõdik a kommunikáció által létrehozott "tér"-be, mert a kapcsolódási pont nincs elválasztva a megtestesített egyéntõl. Más információs terekhez hasonlóan az én mások szemében a "személyi lét"-nek az idõbeli interperszonális relációban való szubjektív elhelyezkedése és szereplése révén jön létre szimbolikus eszközökkel.

A mobil kommunikációs relációkat továbbá komplikálja a szubjektum relációjának "megduplázása" nem csak a technológiával mint médiummal, de mint tárgy-áruval is, amely az árufogyasztási rendszerben helyezkedik el. A mobiltelefonok, legalábbis nyugaton, ezeknek az árucikkeknek a jelentései révén válnak perszonalizált pótlásokká, amelyek a test számára biztosítják az (akármennyire is kétes) identitás alapjául szolgáló technológiát, és a törvényben rögzített szerzõdéses kötelezettségrõl való neoliberális felfogások révén a szolgáltatás számára a személyt.

Ezáltal különféle bizonytalanságok generálódnak. Egyrészt a mobil technológiák és az egyén közötti kapcsolatok rendelkeznek azzal a potenciállal, hogy láthatóbbá tegyék a megtestesített egyént mind az interperszonális, mind a szervezeti mások számára, ezáltal transzparensebbé téve az ént és magatartását. A mobil telefonokat állandó kapcsolati készülékeknek gondoljuk, "mindig bekapcsolt" technológiának, amelyek azt sugallják, hogy az egyén mindig rendelkezésre áll interperszonális mások számára, és ezzel szimbolikusan köteles vállalni a reciprok kommunikatív relációkat. Ez az állandó kommunikatív kapacitás továbbá potenciálisan láthatóbbá teszi a szubjektumot szervezeti mások számára, tehát olyan jogi személyek számára, mint a cégek vagy az állam - a technológiának azon képessége révén, hogy információt generáljon egyénekrõl, és azt megossza másikkal.

Másrészt azonban bizonytalan marad a technológia és a test közötti kapcsolat. A mobil technológián keresztüli interperszonális reláció semmivel sem garantálja jobban az identitást és a személyi létet, mint az Internet tereiben megvalósított szimbolikus relációk. A megtestesített egyén materiális visszajelzései erõsebbek, de nem garantálják a személy és szituatív cselekvésének autenticitását, vagy a róla szóló tudást. Hasonlóképpen a készülék mûködésének nyomai (ahogyan például a forgalmi adatokban megtestesülnek) sem garantálják a test és a technológia közötti fizikai kapcsolatot.

Ahogy Lyon mondja: "a közvetett kommunikáció … egy instabil, bizonytalan és deterritorizáló világ[ban] kérdéseket vet fel a szubjektivitások, testek és helyek hagyományos fogalmaival kapcsolatban. Korunk felügyeleti helyzeteiben a digitális szereplõ mintha elmenne a szubjektum valamilyen célú reprezentációjának … és a helyek csak futólag foglalódnak. Ezért inkább a nyomok kötik össze a testet a hellyel, nem pedig a hagyományok."⁽⁸⁾

A szubjektum megduplázása materiális és szimbolikus "nyom" formájában bizonytalan és instabil interperszonális és szervezeti viszonyokat eredményez. Ezek a bizonytalanságok a "kockázat" bizonyos fajtáit is magukban foglalják az egyének és az interperszonális mások számára, mivel a közösségi relációkon belül helyezkednek el.
 

Kockázatok

A mobil rendszerek üzemeltetésében egy sor társadalmi intézmény és erõ találkozik, hogy lehetõvé tegye a kommunikatív interakciót, beleértve nem csak az interperszonális kommunikációs partnereket (vagy nyomaikat), hanem egy sor jogi személyt is a cégektõl az államig, továbbá hardver és szoftver technológiákat, szabályozó és vezérlõ rendszereket az általuk létrehozott információs testületekkel együtt. Az pedig, hogy az egyének és nyomaik hogyan pozícionálódnak (és pozícionálják magukat) ebben a relációs mátrixban, döntõen függ a szubjektum különbözõ pozícióiból eredõ kockázatok jellegétõl a mobil technológiákat kísérõ bizonytalanságok vonatkozásában.

Eddig a mobil technológiáknak az identitás és a jelentés körüli bizonytalanságokra a szervezetek azzal reagáltak, hogy egyre racionalizáltabb eszközökkel próbálták összekötni a testeket, a személyi létet és a technológiákat. Itt két különbözõ diskurzus folyik, mivel az állam jogi személyei és az ipari szervezetek jogi személyei eltérõ erõvel, tudással és felelõsséggel rendelkeznek a mobil egyéneket illetõen. Egyrészt az állam (legalábbis az Egyesült Királyságban) a kockázatokat kiszámítható, rendszerszerû jelenségekként alkotja meg, amelyek aggregált "adat-szubjektumokat" eredményezõ technológiák révén generálódnak. A szabályozó rendszerek szimbolikus információs nyomok és megtestesített liberális szubjektumok közötti megfelelést tételeznek fel (legalábbis részben). Azok a kockázatok, amelyekkel az egyének szembe találják magukat, a "kockázati társadalom"⁽⁹⁾ kockázataiként jelennek meg, mely társadalomban a kései modernitás strukturális technologizálása és racionalizálása fenyegeti a liberális demokráciák (ideologikusan definiált) független és privát egyén alapértékeit. Az államnak mint rendszerszerû állampolgár-testnek ezért szabályozó szerepet kell vállalnia ezeknek a kiszámítható kockázatoknak a kezelésében, tehát a vezérlõ és jogi rendszerekben, amelyek definiálják és szabályozzák az "adat-szubjektumok" (beleértve azokat a megtestesített egyéneket, akikhez kapcsolódnak) létrejöttét és védelmét, valamint kodifikálják az egyén és a jogi személyek közötti relációkat (legyenek azok materiális vagy szimbolikus relációk). Másrészt a mobil ipar szereplõi a kockázatokat gazdasági kapcsolatokként, a vállalat és a "lehetséges egyén" közötti kapcsolat mutatói révén olyan relációkként alkotják meg, amelyek kívül esnek a szerzõdésben meghatározottakon. A független liberális szubjektum itt a munkaerõ és árucikk értékek cseréjének relációiban elhelyezett gazdasági entitásként van megjelölve - és ez a csereérték, valamint a tulajdonlás és a fogyasztás ideológiái "biztosítják" a kötõdést a szervezet, a technológia és a személy között. Az egyének és a szerzõdésileg kötelezett szervezetek felelõssége minden olyan kockázatnak a kezelése, amellyel a cserereláción felül és túl szembe találhatják magukat (mivel ez a reláció az információnak inkább szervezeti, mint egyéni tulajdonlásán és ellenõrzésén alapul).

Eddigi kutatásaink eredményei azt mutatják, hogy a mobil technológiákkal való információcsere és kommunikáció szervezeti és állami szabályozása a "magánszférá"-hoz viszonyít. Ez azon a hipotézisen alapul, hogy a mobil készülékek és a mobil kommunikáció individualizáltsága olyan racionális, neoliberális és individuális-fogyasztó társadalmi szubjektumok létezését feltételezi, akik nem csak árucikkeiket és szolgáltatásaikat, hanem szociális és közösségi relációikat is szabadon választják.

Sem a "kockázat"-nak ezek a konstrukciói, sem pedig a szervezeteknek a magánszférával kapcsolatos jogalkotás formájában megadott válaszai nem térnek ki a mobil szubjektum megduplázott voltára, vagy a mobil technológiák megduplázott voltára. Egyáltalán nem világos például, hogy a mobil technológiák mint objektumok és médiumok révén létrehozott interperszonális relációk a megélt relációban "kockázatokat" hordoznak, mivel az állami vagy magáncég definiálja õket. Ha a "kockázatok" (racionalizált értelemben) kiszámíthatókként, egyedi hellyel és szerzõdésben definiáltként jönnek létre, akkor a kockázatok inkább objektívnak tekintendõk, mint relációsnak. Mary Douglas viszont azt állítja, hogy amikor megfigyelhetõ valamely kockázat-vállaló magatartás (a mobil relációk esetében bizonytalanságok formájában), szükségszerûen létezik a bizalmi relációk rendszere is. Ahogy a folyamatos interperszonális kommunikatív relációkat alakítják a mobil technológiák, a szituatív cselekvésekben implikált reciprocitások idõvel azt sugallják, hogy a bizalom ugyanannyira része a mobil relációknak, mint a kockázat. Sõt, az implikált reciprocitás azt sugallja, hogy a kockázat és bizalom határai (valamint a személy, jelentés és identitás határai) a megélt relációkban folyamatos újratárgyalás tárgyát képezik, ellentétben az objektíven vagy szerzõdésben definiált relációkkal.
 

Bizalom és közösség

Ha az individualizált mobil szubjektum, mint fentebb láttuk, egyszerre megtestesített szubjektum, realizált személyi lét és adatnyomok összege, akkor talán a mobil szubjektumok perszonalizált konfigurációjának bizonyos fajtája csak abban az esetben szolgál az egyének alapjául a bizalmi interperszonális relációkban, amikor az én mindezen aspektusai idõvel újra-realizálódnak és újra-konfigurálódnak. Ez nem az állami és tõke-csereérték liberális szubjektuma, amely mindenekelõtt a perszonalizáltság révén definiálódik, hanem inkább a bizalom és reciprocitás szubjektuma, amely a relációban szimbolikus és materiális csere, a kölcsönös "ajándék" révén jön létre.⁽¹⁰⁾

Az egyén megalkotása mint független liberális szubjektum, amely ugyanakkor a fent leírt árufogyasztás révén gazdaságilag pozícionált, ahogy Gedeon mondta (erre a konferenciára készült anyagában), "egy gyártási és szabályozó paradigmát" eredményez, melyben "a tömegfogyasztó individualizált és perszonalizált fogyasztóvá vált, akivel az eladónk személyes kapcsolatot kell kiépítenie… Ebben az új paradigmában növekedni fog a bizalom jelentõsége… a pénzben való személytelen bizalmat a piaci transzakciókban a személyes kapcsolatokra való törekvés egészíti ki. Ezen két tendencia eredményeként a piacot ma a 'személytelen intimitás' - a személytelen mint személyes - elve irányítja."⁽¹¹⁾

Ez a modell a modern jogi személyeknek a szociális szubjektum felett gyakorolt irányításának kiterjesztése. Noha szerzõdésen alapul, kiterjeszti az állam és a cég irányító hatalmát az egyén felett a róla szerzett tudás révén - a megtestesített szubjektumoknak az információs rendszerekben megõrzött adatnyomai révén. Lupton így vélekedik: "kialakult a szaktudások óriási hálózata, és ezzel párhuzamosan olyan apparátusok és intézmények, amelyek ezeknek a tudásoknak a megalkotása, reprodukciója, terjesztése és gyakorlása köré épültek. Ez a liberális kormányzás modern rendszere keletkezésének eredménye, melyben nagy hangsúlyt kap a szabály és a rend fenntartása önkéntes önfegyelem révén… A kockázat a fegyelmezõ erõ heterogén kormányzati stratégiáinak egyike, amellyel a népességet és az egyéneket úgy figyelik és irányítják, hogy a lehetõ legjobban megfeleljenek a demokratikus humanizmus céljainak."⁽¹²⁾ A fogyasztói rendszerrel együtt tehát, amelyben az egyéneket úgy figyelik és irányítják, hogy a lehetõ legjobban megfeleljenek az ipari tõke szükségleteinek, az egyéneket perszonalizált egyénekké szabványosítják. Ebben a modellben maga a "bizalom" mint a "személytelen intimitás" relációja válik árucikké. A szerzõdésen alapuló bizalom (a liberális individualizmusra vonatkozó autenticitási garanciájában és az intézményes érvényesítésben való bízás általi megalapozottságában) az egyénrõl való tudás szimbólumainak (az adatnyomok vagy, Lyon kifejezésével, "szimbolikus jelek"⁽¹³⁾) cseréje révén oly módon kerül kiterjesztésre, hogy maga a bizalom válik szimbolikusan cserélendõ árucikké. A bizalom árucikké válásában a "bizalomra méltóságot" mint a szociális tõke egyik formáját szimbolikus és materiális eszközök egyaránt jelzik (egy mobil készülék személyes tulajdonlása, valamint használata).

A szervezeti "tudás" (vagy inkább információ) a mobil készülék tulajdonlásáról és használatáról azonban végsõ soron nem biztosítja a bizalmi relációkat, mert a tudás cseréje, s így a hatalom is egyenlõtlen ebben a viszonyban. Ha csak az árucikké változott bizalmi szimbólumok cseréjére kerül sor (akár szerzõdés alapján, akár önként), a viszony figyelmen kívül hagyja a realizált személyi létet és a megtestesített szubjektivitást, amelyek mindegyike a mobil szubjektum egy-egy alkotóeleme. Az összegyûjtött információ, az adatnyomok nem mondanak semmit a vágy mûködésérõl (csupán a fogyasztásban való megnyilvánulásáról), az interperszonális motivációról (csupán a magatartásbeli eredményérõl), továbbá értékekrõl, világnézetrõl vagy kultúráról. Ezek nélkül a kölcsönösen fenntartott önkéntes tudásrelációk nélkül a bizalom, mivel árucikké vált, kevésbé stabil.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy létezhet egyfajta kollektív reciprok bizalom (amely természetesen kapcsolódik a közösséghez) az irányítás ezen formáin kívül, hanem azt mondom, hogy a szociális relációk rendezésének ezek a különbözõ módjai egyszerre léteznek⁽¹⁴⁾, átfedik egymást oly módon, hogy az egyének pozícionálása egyszerre a személytelen és az interperszonális intimitás és bizalom szerint történik. Ez azt jelenti, hogy a szociális szubjektumok ezen konkuráló diskurzusok mindegyikét illetõen relációsan pozícionáltak. Így a mobil készülékek által keltett bizonytalanságok azt a lehetõséget kínálják az egyén számára, hogy olyan szubjektív pozíciókat foglaljon el, amelyek korábban csak a jogi személyek számára voltak elérhetõk - a szubjektum irányító pozíciójának azokon a szervezeteken túl, amelyek hagyományosan generáltak információt az adat-szubjektumokról. Amint másutt kifejtettem⁽¹⁵⁾, a mobil technológiák egyszerre lehetõvé teszik és ösztönzik a megfigyelés eszközeinek megosztását. Ahogy kevésbé stabillá válnak a határok a mobil információval és kommunikációval történõ szervezeti és interperszonális megfigyelés között, a létrejövõ relációk interperszonális "kockázatokat" jelentenek, mivel az adat-szubjektumról gyûjtött szimbolikus adatokon alapuló (árucikké vált) bizalom a szociális viszonyokban fontosabbá válhat, mint a materiális és szimbolikus realizált személyi lét, avagy a megtestesített szubjektivitás, amelyet a szubjektum önként alkudott ki. Ez magában foglalja a tudásnak, akár interperszonális tudásnak, a felek közötti egyenlõtlen (vagy akár akaratlan) cseréjét, ugyanúgy, ahogyan a szervezeti irányítás személyre szabottsága a tudás egyenlõtlen cseréjén alapul. Bizalmon alapuló diskurzust sejtet, de nem szükségszerûen implikálja a reciprok "bizalomra méltóság" relációját.

A bizalomra méltóság ezért nem annyira az objektív kockázatokra és bizonytalanságokra való reakció, nem is szerzõdéses viszonyon alapuló elsõrendû fontosságú morális elkötelezettség, és nem feltétlenül általánosítható, hanem inkább szituatív és relációs jellegû a kockázatnak és bizonytalanságnak a releváns szociális hálózatokban elõforduló konfigurációi vonatkozásában. Kölcsönös alap a kollektív megállapodásnak arról, hogy mi jelent "bizonytalanságot" vagy "kockázatot" az én számára, mi a jelentés és az identitás valamely idõbeli relációban, és mi az az interperszonális és kollektív megállapodás, amelyet aktívan meg kell tartani. A bizalomra méltóság fontossága egyben a bizalommal való visszaélés lehetõségét tartalmazza. Így nem annyira azért létesítünk szociális kapcsolatokat, mert a kockázat ellenére bizalommal vagyunk, hanem inkább azért, mert olyan kölcsönös relációkat tartunk fenn, amelyekben megállapodunk a kockázatok mibenlétérõl. A mobil technológiáknál alapvetõ fontosságú a szubjektumról szóló tudásban való megállapodás (s ezért hatalmi reláció), ezek a tudások pedig nem csak az interperszonális másokról a hálózatokban lévõ adatnyomokat foglalják magukban, hanem az énnek másokkal történõ realizált és megtestesített interakcióit is.

Mi következik tehát a bizalmi relációk különbözõ fajtáinak ezen megfogalmazásaiból a közösség kialakulása és megállapodása szempontjából? Úgy gondolom, hogy a közösségi relációkat, különösen azokat, amelyek információs, kommunikatív és mobil médiumok révén keletkeznek, kontextuálisan létrejött bizalmi hálózatoknak értelmezhetjük, a bizalom kialakításának legfontosabb tényezõje pedig a láthatóság és tudás reciprocitása, s ezáltal az ebben a tudásban foglalt hatalmi reláció reciprocitása. Ez függ mind a "választás" lehetõségétõl (ha nem is feltétlenül annak liberális és racionális értelmében), mind a tágan értelmezett csoportalkotás lehetõségétõl.
 

A közösség újrameghatározása

Eddig a kései modern szubjektivitás ezen fogalmainak szociológiai megkérdõjelezésekor, különösen az irányítás és az ipari tõke individualizált szubjektumnak a közösséghez való viszonyának elemzésekor, a "közösségi" relációknak a gazdasági és technológiai tényezõk indukálta kimozdulás, területen kívüliség, elidegenedés és individualizáció közepette való fenntartásáért folytatott küzdelemre koncentráltak. A kései modern relációk ezen modellje azt feltételezi, hogy a bizalmi relációkban szerepet játszik "az idegenek bizalma", ahogyan Simmel használja, amely tehát elvont, individualizált és szerzõdésen alapul, a kockázatnak a posztindusztriális társadalmakban kialakuló objektív és kiszámítható formáinak vonatkozásában. Az egyik történelmi probléma a "közösség" fogalmaival kapcsolatban az, hogy sokszor negatív vagy visszamaradt kategóriákként állították be: a "közösség" olyan relációkként tûnik fel, amelyek vagy szembenállnak, vagy "megmaradtak", a kései modernitás gazdasági, politikai és kulturális szervezõdésének definiálása után. A "közösség" a szociális relációk modelljeként szolgált a modern társadalmak kialakulásakor, amelyekben a kulturális, gazdasági és technológiai átalakulás kiszorította a hagyományt, és amelyekben a komplexitás racionalizáltabb és individualizáltabb társadalmi élethez vezetett, kiszorítva a kölcsönös érzelmi kötõdéseket és elkötelezettséget. Ezek a meghatározások a szociológia egyik legkétértelmûbb fogalmává tették a "közösséget".

Az ebben az összefüggésben talán leggyakrabban idézett közösség fogalom Ferdinand Tönnies modellje, amely különbséget tesz Gemeinschaft és Gesellschaft ("közösség" és "társadalom") között. A Gemeinschaft a "természetes akarat"-nak megfelelõ ideális reláció, megkülönbözteti a hagyományra vonatkozó kollektív emlékezetben a kultúrtörténet totalitására való apellálás, a közös tulajdon, a család, a szokások és közösségvállalás által definiált, a konszenzus, a nyelv és a rítus köti össze. A Gesellschaft-ot mint a "racionális akarat"-nak megfelelõ ideális relációt ezzel szemben a haladásra és az individualizmusra való apellálás jellemzi, áthatják a fragmentált, átmeneti, szerzõdésen alapuló és racionálisan mechanizált relációk. Durkheim "mechanikus" és "organikus" szolidaritásában, valamint Webernek a bürokrácia-elemzéseiben és "vasketrec"-ében is továbbélt a szociális relációknak ez a meghatározása, mostani témánk szempontjából mégis problematikus. Egyrészt azért, mert a társadalmi élet kulturális és szimbolikus dimenzióinak rovására a reláció strukturális dimenzióira koncentrál, másrészt azért, mert implikálja azt a feltételezést, hogy a térbeli viszonyok az együtt-jelenlévõ és a távoli relációk egymást kizáró dichotómiája szerint rendezõdnek.⁽¹⁶⁾ Simmel viszont megpróbálta kifejezni a társadalmi és közösségi változások ellentmondásosságát az ipari társadalmakban azáltal, hogy vizsgálni próbálta a rokonság és a csoportok tapasztalását az egyre inkább individualizált modernitásban. Azt állította, hogy az egyének sem nem teljesen individualizáltak, sem pedig teljesen "egyesültek" - de még ez a megfogalmazás is együtt-jelenlévõ viszonyokat feltételez.

A "virtuális" közösségek alapvetõen megkérdõjelezik ezeket a megfogalmazásokat, és Fernback meggyõzõen állítja: ahhoz, hogy figyelembe vegyük a mai on-line élet táv-jelenléti formáját, olyan közösség fogalmakat kell használnunk, amelyek elfogadják a szimbolikus alapvetõ fontosságát és az "érdekközösségek" racionalisztikus definíciókon túlmenõ szerepét a csoportok létrehozásában. Ha a szimbolikusra összpontosítunk, a vizsgálódás iránya úgy módosul, hogy a jelentés és az identitás megállapítása ugyanolyan fontossá válik a kialakulóban lévõ közösségek definiálásában, mint a strukturális és materiális relációk. Fernback így fogalmaz: "ha beleértjük a közösség szimbolikus formáját (… a lényeg és jelentés közösségét), az 'igazi'-nak a 'virtuális'-sal való szembenállásának problémája kevésbé jelentõs… A valóság szociális szerkezetû, és a… közösség a benne részt vevõk elméjében létezik; azért létezik, mert a benne részt vevõk definiálják és jelentéssel ruházzák fel. Ez nem jelenti azt, hogy a közösség kizárólag a részt vevõk elméjében létezik, hanem a felhasználó által elképzelt szociális szerkezetek (mint a közösség) és ezen szerkezetek… reprezentációi közötti kapcsolatban."⁽¹⁷⁾ Azon materiális relációk mentén tehát, amelyek egyszerre pozícionálják a szubjektumokat mint a kései ipari tõke független egyéneit, valamint a mobillá és szétosztottá váló irányítási területek függvényében az egyének egymás közötti interperszonális relációkban is pozícionálódnak a közösségrõl való diskurzusok révén, amelyek a nyelv, a rítusok, az érzelmi ráfordítás, a szociális tapasztalat és a kölcsönös elkötelezettség közös voltából erednek. Ebben a megfogalmazásban tehát a perszonalizálás maga mint a test, az adatok és a reciprok és tartós relációkban való realizáció eredménye olyan közös alapokat hozhat létre, amelyeken kialkudjuk és fenntartjuk a bizalmat.

Arra szeretnék itt rámutatni, hogy a mobil készülékek körüli perszonalizáció és individualizáció különleges fajtái kifejezetten következményei a kollektív bizalmi relációknak (és nem azok okai, vagy azokra való reakciók): a mobil kommunikáció és az általa generált információ folyományaként létrejövõ reciprok és interperszonális bizonytalanságokra és kockázatokra való reakcióként kiépített bizalmi hálózatok szociális hatásai. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy bizalmat építünk annak elkerülhetetlen megszûnésé és a közösségnek a kései modernitásban történt szétesése után, hanem azt, hogy a létezõ bizalom és közösség materiális és szimbolikus alapja a "régebbi" viszonyok rekonfigurálásának (nem pedig megõrzésének) folyamata, továbbá a személyi lét kollektív "megalapozása": a régebbi bizalmi viszonyok és a régebbi bizonytalanságok új módon valósulnak meg, ebben az esetben mobil közvetítéssel.

Az Internethez és a "virtuális" közösségekhez hasonlóan⁽¹⁸⁾ így a mobil "közösségek" értelmezésének is túl kell lépnie a "közösségek mint érdekcsoportok" (melyek biztosítékai a megtestesített liberális egyén azonosítása és "joga a magánszférához") fogalmon, sõt a "közösségek mint interperszonális és közös helyen megvalósuló relációk" (melyek biztosítékai a rokonságon vagy azonos társadalmi csoporton belüli közvetlen interakción alapuló relációk) fogalmon is. Ehelyett a "közösségek mint bizalmi folyamatok" (melyek biztosítéka a közvetett, interperszonális, szervezeti bizonytalanság és kockázat kölcsönös, reciprok és ismételt legyõzése) fogalom felé kell mozdulnunk.

A közvetett bizonytalanságon és bizalmon alapuló, kontextusban létrejött és kölcsönösen fenntartott hálózatok elismerésével túljutunk a "magánszféra" kérdéskörén, sõt a kései modern "elidegenedett" bizalmasság kérdéskörén is. Így eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy a mobil viszonyhálózatok, amelyek egyszerre generálják az individualizált mobil szubjektumot és függnek tõle, hogyan példázzák és valósítják meg a bizonytalanságot, a kockázatokat és a bizalmat.

1. Vannak arra utaló jelek, hogy terjed a személynek a mobil tárgy és kommunikatív nyomai általi helyettesítése. Az Egyesült Királyságban nemrégiben lefolytatott gyilkossági perben a védelem érvelése két vádlott vonatkozásában elsõsorban a mobil hálózat forgalmi adataira támaszkodott, amelyek a vádlottak tulajdonát képezõ mobiltelefonokkal - az állítólagos gyilkosság helyszínétõl távol, de azzal egy idõben - lebonyolított hívásokat rögzítették. A védõügyvéd a következõket állapította meg a vádlottakról: "Összefoglalva: ha használták ezeket a telefonokat 16.47-kor, nem követhették el ezeket a bûncselekményeket, és az egyetlen ítélet, amit hozhat, a nem bûnös. Ez szilárd, egyértelmû bizonyíték." http://news.bbc.co.uk/hi/english/uk/england/newsid_1908000/1908648.stm. A tárgyalás végén kimondott határozatában a bíró megállapította: "Aki használta ezeket a telefonokat, annak nem lehetett köze Damilola Taylor halálához", amivel világosan kifejezésre jutatta, hogy a készülék használata és a vádlott személye elválaszthatatlanul össze van kapcsolva. http://www.tiscali.co.uk/cgi-bin/news/newswire.cgi/news/telegraph/2002/04/12/news/77_.html&template=/news/telegraph/templates/main.html. A személy ilyen adatokkal való helyettesítése átviszi a mindennapi fogyasztási és kommunikációs relációkat a szociális-jogi tartományokba, hasonlóan ahhoz, ahogyan a vezetékes hálózatú szervezeti adatbázisok "adat-szubjektuma" szociális relációban helyettesíti a megtestesített szubjektumot. Lásd D. Lyon, Surveillance Society, Milton Keynes: Open University Press, 2001, 15. skk. o.

2. Lásd még D. Nafus és K. Tracey, "Mobile Phone Consumptions and Concepts of Personhood", a J. Katz által szerkesztett Perpetual Contact: Mobile Communication, Private Talk, Public Performance c. kötetben, 2002.

3. E. Hirsch és R. Silverstone (szerk.), Consuming Technologies: Media and Information in Domestic Spaces, London: Routledge, 1992.

4. Másutt amellett érveltem, hogy a hely és helyszín fogalmak jobban elõsegítik a mobil relációk megértését, mint az idõ és tér, hozzátéve: mivel a mindennapi életben többszörös és egymást átfedõ szituatív ritmusokat és megtestesített aktivitást hoznak létre. Lásd N. Green, "On the Move: Technology, Mobility, and the Mediation of Social Time and Space", a The Information Society 18. évfolyamában (4. sz.), 2002.

5. Anthony Giddens, The Consequences of Modernity, Cambridge: Polity, 1990.

6. S. Jones, "Information, Internet and Community: Notes Toward an Understanding of Community in the Information Age", az S. Jones által szerkesztett Cybersociety 2.0: Revisiting Computer-Mediated Communication and Community c. kötetben, Thousand Oaks, CA: Sage, 1998.

7. D. Lyon, i.m.

8. D. Lyon, uo., 19. o.

9. Ulrich Beck, Risk Society: Towards a New Modernity, fordította Mark Ritter, London: Sage, 1992.

10. Marcel Mauss, "Techniques of the Body", az Economy and Society 2. évfolyamában (2. sz.), 70--88. o.

11. P. Gedeon, "Market and Trust in the Mobile Information Society", 2002, elhangzott jelen konferencián.

12. D. Lupton, "Introduction: Risk and Sociocultural Theory", a D. Lupton által szerkesztett Risk and Sociocultural Theory c. kötetben, Cambridge: Cambridge University Press, 1999.

13. D. Lyon, i.m., 8. o.

14. S. Crook, "Ordering risks", a D. Lupton által szerkesztett Risk and Sociocultural Theory c. kötetben, Cambridge: Cambridge University Press, 1999.

15. N. Green, "Who's Watching Whom? Surveillance, Regulation and Accountability", a B. Brown, N. Green és R. Harper által szerkesztett Wireless World: Social, Cultural and Interactional Issues in Mobile Communications and Computing c. kötetben, London: Springer-Verlag, 2002.

16. J. Fernback, "There is a there there: Notes Towards a Definition of Cybercommunity", az S. Jones által szerkesztett Doing Internet Research: Critical Issues and Methods for Examining the Net Sage c. kötetben, Thousand Oaks, CA, 1999.

17. J. Fernback, uo., 213. o.

18. N. Baym, "The Emergence of Online Community" az S. Jones által szerkesztett Cybersociety 2.0: Revisiting Computer-Mediated Communication and Community c. kötetben, Thousand Oaks, CA: Sage, 1998.