![]() |
Mobil információs társadalom |
![]() |
|||
![]() |
L. László János önéletrajza: Budapesten születtem 1957. okt. 29-én. Tanári diplomát történelem és közmûvelõdés szakon szereztem Szombathelyen 1989-ben. A nyolcvanas évek elejétõl részt vettem
az alternatív civil mozgalmakban, alapítója és
egyik vezetõje voltam a Közvetlenül a rendszerváltás elõtt aktívan közremûködtem több demokratikus szervezet megalakításában. Ebben az életszakaszomban sok szervezési és politikai tapasztalatot szereztem. Szakdolgozatomat is éppen e témakörrõl, Az egyesületektõl a pártokig címmel írtam. Dolgoztam fizikai munkásként, népmûvelõként, tanárként. Részt vettem több szociológiai- és közvéleménykutatásban. A Történettudományi Intézetben több éven át kutattam Hanák Péter mellett, amikor a századforduló mentalitástörténetét vizsgálta. Újságíró 1990-ben lettem, és egy apró kitérõtöl eltekintve azóta is a Magyar Hírlapnál dolgozom, jelenleg fõmunkatársként. Néhány évig parlamenti tudósító voltam, majd az önkormányzatokkal, területfejlesztéssel és a regionalizmus témájával kezdtem foglalkozni. Az önkormányzati témák felelõseként vezetésemmel született meg és mûködött több éven át újságunk Budapest rovata. Szerkesztõje voltam a Magyarország megyéit bemutató kiadványsorozatnak. A Magyar Hírlap mellett több önkormányzati szaklapban jelentek meg írásaim és különbözõ önkormányzati tematikájú kiadványokat is szerkesztettem. Késõbb több éven át vezettem a Magyar Hírlap belpolitikai rovatát. Rutint szereztem a munkaszervezésben és nagyobb csoportok mozgatásában. Néhány éve én foglalkozom a lapnál az informatika társadalmi vonatkozásaival és jelenleg is rendszeres munkatársa vagyok az E-világ címmel megjelenõ, napi rovatunknak. Az utóbbi másfél évben született írásaimban igyekszem bemutatni azokat a tendenciákat, amelyek az informatikai eszközök demokratikus felhasználásának irányába hatnak. 2000-ben hívtam életre az E-Demokrácia Mûhely nevû kutatócsoportot, amelynek vezetõje vagyok. E mûhely szociológusok, politológusok és újságírók részvételével az internet és a mobiltelefonok civil társadalmi és demokratikus használatának empirikus tendenciáiról és elméleti lehetõségeirõl végez kutatásokat.
E-Demokrácia Mûhely Az E-Demokrácia Mûhelyt 2000-ben hozta létre néhány újságíró, szociológus és politológus. Az interdiszciplináris kutatócsoport célja, hogy tudatosan figyelje az új információs technológiák – elsõsorban az internet és a mobiltelefon - demokratikus alkalmazását az közszférában és a civil társadalomban. A csoport
Az E-Demokrácia Mûhely nonprofit alapon mûködik. E-mail: edem.muhely@freemail.hu
|
||||
|
|
|||||
|
. |
|||||