Kiss Ulrich SJ
|
Kiss Ulrich írja: 1945. február 19-én születtem
Berlinben, édesapám magyar, édesanyám keletporosz,
de Berlinben nõtt fel. 1950-ben apámat hazarendelték
a Külügyminisztériumba, így Magyarországon
iskoláztak be, és ott tanultam meg magyarul. 56-ban elhatároztam,
hogy mától fogva magyar vagyok. Ez nem jelenti német
gyökereim megtagadását, de egy választást
a magyarság mellett. Ezért is léptem be 1988-ban a
magyar rendtartományba, és nem a németbe. Elõbb
azonban a németországi magyar gimnáziumban (Burg Kastl)
érettségiztem, majd belga állami ösztöndíjjal
a leuveni katolikus egyetemen tanultam üzemgazdaságot, amelybõl
1969-ben szereztem (cum laude) diplomát. 1970-ben MBA diplomával
fejeztem be a fontainebleau-i menedzseriskolát (INSEAD), majd 18
évig elõbb a kozmetikai, majd az optikai iparban (L’Oréal,
Cartier, Loris Azzaro, stb.) dolgoztam, mint marketing és sales-menedzser,
brand-menedzser, végül, mint az európai fiókvállalatok
igazgatója. 1968-ban, mint egyetemista vettem részt az európai
fiatalok chartres-i zarándoklatán, ahol megkaptam hivatásomat,
de 20 évig haboztam. A noviciátust Torontóban végeztem,
majd Leuvenben angol nyelven tanultam a filozófiát, és
Rómában olaszul a teológiát és a kommunikációs
szakot. Közben a Vatikáni Rádió magyar részlegén
is dolgoztam. 1995-szentelt pappá Ternyák Csaba segédpüspök
– ma érsek, a Congregazione del Clero vatikáni minisztérium
helyettes vezetõje a pesti Jézus Szíve templomban.
1996-tól négy évig a Szent Ignác Szakkollégium
igazgatója és lelkésze, majd 1998-tól az általam
alapított ReNaissance Tanulmányi Ház igazgatója,
és a Faludi Ferenc Akadémia felnõttképzési
intézmény helyettes igazgatója voltam, és egyidõben
ifjúsági lelkész a Mária utcában. 2000-ben
Berlinben elvégeztem a terciát (harmadév), a jezsuiták
utolsó próbaévét, és idén augusztus
7-én teszem le végsõ fogadalmaimat. Tavasz óta
a magyar jezsuita rendtartomány fejlesztés- és média-felelõse
vagyok. |
|

|